Kritika Szabó Magda Abigél című regényéről

"Nem véletlenül Szabó Magda az egyik leghíresebb magyar írónő, a XX. századi hazai irodalom egyik legnagyobb alakja. Tökéletes technikája van, bonyolult helyzeteket is egyszerűnek ír le, ezért sokkal érthetőbb, könnyebben nyomon követhető. Eddig az összes művével úgy voltam, hogy nehezen kezdtem el, de utána alig tudtam letenni.Az Abigélt először filmen láttam, nem is akartam megnézni, de a szüleim nem hagytak békén. Végül kötélnek álltam. Igazuk volt. Ezután elolvastam. Egy unalmas pillanat nincs a könyvben, végig izgultam. Ebben a műben is megjelenik Szabó Magda két legjellemzőbb sajátossága, hogy ismert környezetbe helyezi a történetet, és tökéletesen megformáltak a szereplői. Az írónőnek rendkívülien pontos memóriája volt, és az emlékeiből sok megjelenik munkáiban. Az Abigélben is több életrajzi vonás fellelhető. A Matulába küldik Ginát, egy városba, aminek bár más nevet ad, egyértelmű, hogy Debrecen, gyerekkorában ő is itt tanult, bár ő egy katolikus internátusban, de a fegyelem és a tanárok jelleme hasonló. A szereplők nem csak jók és rosszak. Változnak is, Gina a mű végére felnőtt lesz, sok dolgon túl van akkorra már; rengeteg megrázkódtatás éri: először édesapja elszakítja szeretteitől, és egy „erdőbe” – ahogy Szabó Magda megnevezi – küldi, majd kiderül. Hogy a szerelme csak azért udvarol neki, hogy az apját megfigyelje, aki az ellenállás egyik vezére, akit elfognak és a lányával akarják zsarolni. Többet szenvedett, mint egy ember egész életében. Mégis, annak ellenére, hogy a történet szomorú, az olvasó nem így érzékeli. Néhány helyen igenis vicces, például mikor a lányok férjet választanak, van, aki Goethe- t kapja, de még akinek Báthory jut, szerencsésnek érezheti magát, bár ennek a hagyománynak is sírás lesz a vége. Ginának a terrárium jut, ő pedig nem fogadja el, az osztálytársain vezeti le, hogy őt otthagyták. Az osztályfőnökük – az egyetlen fiatal férfi, akibe az összes lány szerelmes – kiküldi a teremből, mert kiabált, az igazgató pedig mindent megtud és ostobaságnak tartja ezt a játékot. A többiek megharagudnak Ginára. De semmi sem tart örökké, mikor próba légiriadó van, a félelem miatt kibékülnek.

Az Abigél egy izgalmas történet, csak a végén derül ki a legnagyobb titok. Sokáig azt hittem, hogy Abigél – a lányok segítője – Horn Mici, de az egyik férfi tanár az, Kőnig. Szabó Magda regénye mindenkihez szól. Minden megtalálható benne, amitől jó lesz egy mű. Fordulatokban gazdag, érdekes, közvetlen, közérthető történet."

Forrás: Bartók Eszter