1917. október 5-én született Debrecenben. Érettségi vizsgáját 1935-ben tette le szülővárosában, 1940-ben a debreceni egyetemen szerzett latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. Ugyanebben az évben kezdett el tanítani is: két évig szülővárosában, majd 1942-től 1945-ig Hódmezővásárhelyen a Református Leánygimnáziumban dolgozott. 1945-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa 1949-ben történt elbocsátásáig. Ebben az évben visszavonták tőle a már odaítélt Baumgarten- díjat.
1947-ben házasságot kötött Szobotka Tibor (1913–1982) íróval. (Emlékeit Megmaradt Szobotkának című könyvében írta meg.)
Ebben az időszakban írta meg első versesköteteit Bárány, illetve Vissza az emberig címmel. A háború után az élet újrakezdésének erkölcsi konfliktusait fogalmazta meg. 1949-től a kényszerű hallgatás időszaka következett. 1958-ig nem publikálhatott, ebben az időszakban alkotott műveit csak később adták ki. Ekkortól kezdett áttérni a regényírásra.
Az 1958-as Freskó és az 1959-ben megjelent Az őz című regényei hozták meg számára a szélesebb körű ismertséget. 1959-től szabadfoglalkozású író. Lélekábrázoló regényeiben: a Pilátus (1963), A Danaida, a nőalakok emberi kapcsolatait, belső világát elemzi. Önéletrajzi ihletésű munkái az Ókút (1970), valamint a Régimódi történet (1971), melyekből hiteles képet kapunk a korabeli Debrecen múltjáról és mindennapjairól is. Történelmi színdarabjai közül a Kiálts, város! (1971) szintén Debrecen múltját jeleníti meg.
Míg az előzőkben Debrecen iránti "hűségnyilatkozatát" fogalmazza meg, A szemlélők (1973) vallomás a hazaszeretetről, az együvé tartozás erejéről.
Történelmi regényei közül keresztény államunk születéséről szól: Az a szép fényes nap (1976). Meseregényeinek Sziget- kék, Tündér Lala (1965) álomvilága mindig földi tanulsággal szolgál. Gyermek- és ifjúsági irodalmunk kiemelkedő műveiben: Mondják meg Zsófikának (1958), Abigél (1970) pedagógusi elhivatottsága is megnyilatkozik. Az Abigél diáktörténetéből filmet is készítettek.
1947-ben házasságot kötött Szobotka Tibor (1913–1982) íróval. (Emlékeit Megmaradt Szobotkának című könyvében írta meg.)Ebben az időszakban írta meg első versesköteteit Bárány, illetve Vissza az emberig címmel. A háború után az élet újrakezdésének erkölcsi konfliktusait fogalmazta meg. 1949-től a kényszerű hallgatás időszaka következett. 1958-ig nem publikálhatott, ebben az időszakban alkotott műveit csak később adták ki. Ekkortól kezdett áttérni a regényírásra.
Az 1958-as Freskó és az 1959-ben megjelent Az őz című regényei hozták meg számára a szélesebb körű ismertséget. 1959-től szabadfoglalkozású író. Lélekábrázoló regényeiben: a Pilátus (1963), A Danaida, a nőalakok emberi kapcsolatait, belső világát elemzi. Önéletrajzi ihletésű munkái az Ókút (1970), valamint a Régimódi történet (1971), melyekből hiteles képet kapunk a korabeli Debrecen múltjáról és mindennapjairól is. Történelmi színdarabjai közül a Kiálts, város! (1971) szintén Debrecen múltját jeleníti meg.
Míg az előzőkben Debrecen iránti "hűségnyilatkozatát" fogalmazza meg, A szemlélők (1973) vallomás a hazaszeretetről, az együvé tartozás erejéről.
Történelmi regényei közül keresztény államunk születéséről szól: Az a szép fényes nap (1976). Meseregényeinek Sziget- kék, Tündér Lala (1965) álomvilága mindig földi tanulsággal szolgál. Gyermek- és ifjúsági irodalmunk kiemelkedő műveiben: Mondják meg Zsófikának (1958), Abigél (1970) pedagógusi elhivatottsága is megnyilatkozik. Az Abigél diáktörténetéből filmet is készítettek.
